Villámokat fényképezni kurva nehéz. Legalábbis akkor, ha az amatőr fotós elméleti tudása a teljes dilettantizmus határait súrolja, felszerelése pedig kimerül egy állványban és egy olyan fényképezőgépben, amelyen a leghosszabb beállítható záridő 8, azaz nyolc másodperc. Ennyi alapvetően elég is lenne a feladathoz, feltéve, hogy 10 másodpercenként lecsap mondjuk 4 villám. De nem csap le, ó nem... Ellenben annak a nyomorult gépnek kell legalább 5 másodperc, hogy a memóriakártyára írja az előző képet. Na AKKOR csap le a villám, de akkora, hogy azt hiszed, menten kettéreped az ég.
Szombat hajnalban háromszor változtattam leshelyet. Kezdtem édesanyám kilencedik emeleti lakásának, nyugatra néző ablakában, bár azt elfelejtettem belekalkulálni, hogy a vihar is nyugatról érkezik masszív széllel és emiatt vízszintesen zuhogó esővel és ilyen körülmények között nyitott ablaknál fotózni minimum aggályos. Aztán végső kétségbeesésemben autóba ültem és a buszvégállomás mellől lőttem pár értékelhető képet, majd tettem egy próbát a Törökugrató tetejéről is, de addigra a vihar lassan elvonult dél felé. Kiválogattam a jobb képeket, pontosabban azt a néhány darabot a 233-ból, amelyiken van is valami érdekes, úgyhogy várom az építő jellegű kritikát. A "vegyél rendes gépet" kezdetű okosságok nem érdekelnek :)